Futás tudományosan esőben

Vasárnap után ma is esőben kellett futnom. Sajnos a családból senki sem kísért el ezúttal sem és még a pentelei erdőben is csak én futottam. (Roboman akkor érkezett, amikor én már indultam hazafelé)

Mikor megláttam, hogy a pálya közepén áll a víz, akkor már komolyabban elgondolkodtam, hogy normális vagyok e? De a hosszas töprengés helyett inkább gyorsan elindultam a pálya szélén haladva és le is nyomtam a 7.3 kilométert 7 percesekkel. A menet végén a legmeglepőbb, hogy semmi kimerültség, levegőért kapkodás és még sáros is alig lettem :P

Príma idő! Mi?

Annyira nem is vészes.

Mivel az utóbbi napokban összeolvasgattam mindenféle tudományos sületlenséget* a futásról, meg futóstílusról is, ezért  megpróbáltam megvalósítani a különböző futóstílusokat illetve kipróbálni, hogy akkor mi is a tuti a számomra?

Anélkül, hogy véleményeket mondanék a különböző módokról, inkább arról írok, ami nekem bejön és ahogy igazából már a kezdetektől is futok.

Talán csak annyit kellett változtatni, hogy rövidebbre vettem a lépésközömet, illetve ügyeletem arra, hogy gyorsításkor ne a lépésközt hosszabbítsam - korábban ezt tettem - hanem a lépésszámot szaporítsam. Illetve igyekszem a térdem forgáspontját a törzs alatt tartani, a talpam nagyon enyhe szögben ér talajt, majdhogynem teletalpra érkezem, miközben a térdem enyhén hajlított. A karjaim nagyon hegyesszögben, az lazán ökölben lévő kezeim a vállaimhoz közel. A jobb és bal vállam  - törzsem - ellen ütemben enyhén forogva követi lépéseimet.

Valahogy így :)

Az vettem észre, ha a talp nagyobb szögben fogna talajt, már izommunkával - vádli - fékezném a teljes talajfogást és ez az energia elveszne, nem úgy mint az inak rugalmasságából adódó energia. Lehet kicsit eltúloztam, de nekem elkezdett felkúszni a pulzusom és éreztem, hogy fárad ki a vádlim. Szóval a brit tudósokkal szemben fenntartásaim vannak :)

* - sületlenségeket, mert több helyen egymásnak ellentmondó vélemények, tanulmányok,hivatkozások vannak