Havi zárás

Szeptemberben már nagyobb hangsúlyt kapott a futás a kerékpározással szemben. Míg 16 alkalommal került sor futásra - és ma estére még lesz egy 5.4 km futásom -, csak 10 alkalom jutott kerékpározásra. A 30 napos hónapot tekintve a 26(27) edzés igen jó és csak ezért lehetett ilyen magas mert volt pár nap amikor vagy 2 kerékpározás vagy kerékpár+futásból állt az edzés.

A motivációmmal tehát semmi gond. A futás elkezdésével viszont a felére esett a mozgással eltöltött idő és energiafelhasználás. Ennek az a rém egyszerű oka, hogy nem bírok időben annyit futni, mint kerékpározni. Eleinte kondícióhiány, később pedig a bokafájás miatt. A hó végére viszont úgy tűnik elmúlik a bokafájás és úgy érzem kicsit nőtt a kondícióm is, valamint ~94 kiló környékén áll a mérleg mutatója.

Tegnap úgy mentem el kerékpározni, hogy most szintfelmérés. Meg is lett az eredmény, mert közel 2 km/h, 27.78 km/h-ra javult a ~40 km köröm átlagsebessége (Jaja, a századoknak is nagy jelentősége van :) ). Annyi csalás volt a dologban, hogy most a Szabadbattyán vége-eleje táblák közt volt a mérés, hogy a közlekedési lámpák ne zavarjanak megállással. Ennek ellenére mégis volt ahol lassítanom kellet és pisilni is meg kellett állnom.
 
A javulást egyfelől a dohányzás abbahagyásának illetve a futásnak tulajdonítom. Ez azon figyelhető meg, hogy a nyeregből kiállva a rövidebb - pár száz méter - emelkedőkön is ~30 km/h-val hasítok felfelé. Korábban erre képtelen voltam. Sőt legelső alkalommal, amikor az úrhidai körön egy rövid, de meredek emelkedőhöz értem, reflexből jött, hogy kiállok a nyeregből és feltekerek. Hahaha. Csak a lábaim nem bírtak el :) Igyekeztem gyorsan leváltani, de a bucka végére már annyira lelassultam, hogy le kellett tennem a lában és úgy bukdácsoltam fel. Ettől már csak egy cikibb van, majd azt is elmesélem egyzser. Talán "Apa korizik" címmel :D

A futásom is javult a korábbi 8+ perces totymorgáshoz képest legutóbb már 6:50-re jött ki az 5.4 km-es táv.

Októberre csak terveim vannak - a lábaim majd eldöntik mi valósuljon meg. Ami alap, hogy javuljak és a fekete hajú lány már ne érjen utol és előzzön meg :) Legalábbis ne olyan könnyen :) Perzse mind ezt úgy, hogy Ő minimum dupla annyit fut mint én. Mikor érkezem már fut, mikor megyek még fut :)

Több edzés, de ...
kevesebb mozgással eltöltött idő ...

... és persze kevesebb energiafelhasználás is.

Megjegyzések

  1. Az az 5.4 végül 3.6 kilométer lett. Valamiért megdöglöttem. Talán a gyorsabb kezdés miatt?

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A sárpentelei pihenőerdő

Vakbélműtét

Gaja-völgy Tájcentrum